Mi köze egy ház vízszigetelésnek az egészséghez?

A vízszigetelés egy nagyon fontos, mégis kevésbé emlegetett része az épületeknek, pedig nem kizárólag a szerkezet szempontjából lényeges. Nem árt tudni, hogy a sérült vagy hiányzó szigetelésnek milyen egészségügyi következményei lehetnek, és hogyan érdemes kezelni a már kialakult problémát. Tarts velünk!

Mi az a vízszigetelés – ha egy családi házról beszélünk?

Egy családi ház esetében a vízszigetelés alapvetően egy olyan védőréteg, ami megakadályozza, hogy a nedvesség bejusson az épületbe, illetve az épületen belül keletkező víz bekerüljön a falakba. Ilyen szempontból fal alatti vízszigetelésről és burkolat alatti vízszigetelésről szoktunk beszélni.

Gondolj csak bele: a házad alapja közvetlenül érintkezik a talajjal, ami gyakran nedves, emellett az esővíz is lefolyik a falakon, egyenesen az alaphoz.

Eközben a fürdőszobában zuhanyzás közben víz csapódik a csempékre, a falra, a padlóra.

A szigetelés feladata, hogy ezek a vizek ne szívódjanak fel a falakba, és ne okozzanak károkat. A megfelelő szigetelés védi a házat a talajnedvességtől, a talajvíztől, a csapadéktól és a zuhanyzásból, fürdésből származó víztől.

A vízszigetelés – ha nem utólag, hibaelhárításként készül – akkor általában egy kenhető vastagfólia (habarcs) vagy valamilyen lemez.

Hogyan hat a vízszigetelés hiánya, sérülése az épületre, mit okoz?

Ha a házad vízszigetelése sérült vagy hiányos, a problémák előbb-utóbb szembetűnővé válnak. Először is, észreveheted a penészfoltokat a falak alsó részén, vagy a sarkokban. A falak festése felpúposodhat, a vakolat lepotyoghat. A salétromosodás is gyakori jel, ilyenkor fehér, kristályos lerakódásokat láthatsz a fal külső felületén. Mindezek mellett a nyirkos, dohos szag is árulkodó jel, ezek a tünetek pedig nemcsak esztétikai gondot jelentenek, hanem komolyabb bajok előjelei is lehetnek.

Melyik – a vízszigetelés hiányára visszavezethető probléma – okozhat egészségügyi gondokat?

A vízszigetelés hiánya miatt víz szívódik a falakba (kapilláris hatás), megemelkedik a belső páratartalom, a vízgőz pedig a hűvös felületeken kicsapódik, állandóan nyirkos közeget hozva létre. Ez mind tökéletes táptalajt biztosít a penészgombák számára, a penész spórái a levegőbe kerülve pedig komoly egészségügyi problémákat okozhatnak. Sokan észre sem veszik, hogy a fejfájásuk, a krónikus orrfolyásuk, vagy a légúti panaszaik összefüggésben állhatnak a penészes otthonukkal, pedig bizony, gyakran ez áll a háttérben.

Milyen tüneteket okozhat a falak penészedése?

  • Allergiás reakciók: tüsszögés, viszkető szemek, kiütések.
  • Légzőszervi panaszok: asztmás rohamok, köhögés, légzési nehézségek.
  • Fejfájás, fáradtság: a dohos levegő miatt.
  • Bőrgyulladás.

Különösen veszélyes lehet a penész az érzékenyebb emberekre, mint a kisgyermekekre, az idősekre, vagy az asztmával küzdőkre.

Hogyan kezelheted a penészt, milyen szerekkel?

Ha már kialakult a penész a faladon, a látható tüneteket és a háttérben meghúzódó problémát is orvosolnod kell ahhoz, hogy újra egészséges legyen otthonod. A háztartási boltokban számos penészirtó szer kapható, amikkel le tudod fújni a foltokat. Ezek a szerek hatékonyan pusztítják el a gombát, és fertőtlenítik a felületet. A leghatékonyabbak a klórtartalmú szerek, de léteznek már kíméletesebb, klórmentes változatok is. Fontos, hogy a kezelés során viselj maszkot és kesztyűt, és alaposan szellőztess! Miután eltávolítottad a penészt, a felületet hagyd teljesen megszáradni.

Hogyan kezelheted magát a problémát, hogyan építhetsz be utólagos vízszigetelést?

Sajnos a penészirtás ilyenkor csak tüneti kezelés, ahhoz, hogy a probléma ne térjen vissza, a vízszigetelést kell rendbe tenni. Ha a házadban nincs megfelelő szigetelés, vagy megsérült, többféle utólagos megoldás létezik, melyek közül többhöz találsz megfelelő anyagot a Mesterek Futára webáruházban:

  • Falátvágásos, lemezbeütéses szigetelés: Ez egy radikális, de nagyon hatékony módszer. A falazat alján egy vékony rést vágnak, ahová besajtolnak egy szigetelőlemezt. Komoly szakértelmet, tapasztalatot és előkészületet igényel ez a folyamat, de fizikailag vágja el a víz útját.
  • Injektálásos szigetelés: Ennél a módszernél speciális szigetelőanyagot (injektáló szert) juttatnak a falba fúrt lyukakon keresztül. Ez az anyag szétterjed a falban, és egy vízzáró réteget hoz létre. Egyszerűbb, mint a lemezbeütéses módszer, de ezt sem szabad szaktudás nélkül végezni.
  • Burkolat visszabontás: Ha a fal nem az alap irányából vizesedik, hanem mondjuk a fürdőszobai csempe alatt nincs vízszigetelés, akkor sajnos az a legegyszerűbb módszer, ha visszabontod a csempét. Ezek után lehet pótolni a kenhető vízszigetelést, majd jöhet az újra burkolás.

Az utólagos vízszigetelés bonyolult feladat, ezért érdemes szakembert hívni, aki felméri a helyzetet, és a legjobb megoldást javasolja. A befektetés biztosan megtérül, hiszen nemcsak a házad értékét óvja, de a családod egészségét is.